Megint betértem a sport áruházba és sikerült szert tenni egy zipp-es nadrágra, meg ha már ott voltam vettem
még egy rövid ujjas pólót, és egy túra lábos készletet, mindösszesen 2590Ft-ért. Úgy gondolom, jó hasznát fogom venni. Néha főzök majd valamit. Szerencsére súlyban sem túl sok.
Megvettem a betadint, a ragtapaszt a fájdalomcsillapítót, a túra botot a tecsóban 1600Ftért, ha nem kell eldobom, nem kár érte. Pár dolgon kívül minden megvan: a kaja amit viszek, egy hosszú ujjas poló, manikür készlet, egy pár zokni, eső nadrág.
Erről jut eszembe, összeraktam a hátizsákom, mindent belepakoltam, kivéve azt a ruhát amit magamon viszek és üres kulaccsal, utikönyvek nélkül, most tartok 6kg-nál.
Teljesen rendben van, ha így folytatom el sem érem a 8kg-ot. Volt értelme a gramm vadászatnak.

kál bennem, hogyan fogom kintről frissíteni a blogomat. Jó lenne, ha nem is minden nap, de legalább 2-3 naponként tudnék írni valahol.
Tehát este 13.10-kor felszálok az Austerlitz pályaudvaron a vonatra a 28-as kocsiba, elfoglalom a helyem a 16-os ablakmelletti ülésen majd reggel 6.40-kor leszállok Bayonne-ba és iszom egy kávét :) megy eszem valami reggeli félét :)
e az, hogy eljutok valahogy Párizstól StJPdP-ig és a hazaútat sem látom még. Van még pár motyó amivel ki kell egészítenem a felszerelést, szóval még az is hiányzik.
ja a Camino, megtanít arra, hogy milyen kevés cucc is elég a zsákba, hogy életben maradjak. Helyette megajándékoz élő emberi kapcsolatokkal, amellyekben már nem a félelemből fakadó túlszárnyalás, az örökös összehasonlítgatás, a kinek van nagyobb, meg több, meg szebb, a mérce alapja. Hanem a valódi, tiszta, őszinte egymásra tekintések azok mellyek előtérbe kerülnek.