Nem kapcsolódik közvetlen a Caminohoz, de talán mégis, én már nem tudom eldönteni, hogy hol kezdődik ez az egész zarándokút, vagy éppenséggel, hol fog végetérni, már ha egyáltalán végetér valaha....
Szóval....fent voltam egy hegyen csúsztam pár napot, mert hát csúszni jó, meg tanítottam másokat csúszni, hátha nekik is jó lesz.... Ott álok a hegy tetején, kezemben a deszkámmal és gyönyörködöm a körülöttem lévő tájban, mindenhol havas hegyoldalak méregzöld fenyők, a felhők mögül előbukkanó nap érdekes fényjátékot játszik a sziklákon, és ilyenkor mindig olyan rettenetesen kicsinek érzem magam, olyannyira apró porszemnek, hogy nem tudom megérteni mégis mi vagyok én ahhoz képest, ami a körülöttem formálódó tájat folyton folyvást alakítja.....
S mikor a feszültség olyannyira elborít ezen érzések kapcsán, hogy nem tudok másra gondolni csak, hogy kéne már menni...akkor jön el a pillanat, amikor megadom magam a szépségnek, s egy mindenen átcsapó hullámal szinte egybeolvadok az egész világgal... na ilyenkor állok rá a deszkámra és kezdek el lefele csúszni....
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
PicsogPanka 2010.02.23. 20:12:18