Fura, hogy nem érzek semmi nagy izgalmat az indulással kapcsolatban, mióta megvettem a repjegyet, teljes béke költözött belém. Eldőlt, megyek...
Előtte, még mikor csak beszéltem róla, bár akkor sem volt kétségem afelől, hogy ne mennék, azért egy halvány gondolatfoszlányra mindig figyelmes lettem,
"nem kell menned, ha most kifarolsz, mindenki megérti majd" suttogta valaki....
ott csengett a fülemben a menekülés lehetősége, minek csinálod kérdeztem ilyenkor magamtól?
Mert már évek óta tervezed? vagy mert ki akarod próbálni magad? vagy tényleg nincs rá válasz?
Valami hív, valami ami sokkal nagyobb mint Én vagyok.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
PicsogPanka 2010.02.15. 11:45:53
chiara7 · http://elcamino.utazas.hu 2010.02.15. 13:20:10
Szerintem az úton az is ki tud derülni, hogy miért mentél... Jön egy válasz és eszedbe jut róla a kérdés. :-)
terasz9 · http://www.teremibalazs.hu 2010.02.16. 10:47:36
"Nehéz ezt elmagyarázni, ezt egyszerűen érezni kell: a Camino hív. Pár emberrel megtörténik, és ők előbb-utóbb biztosan végigjárják az utat, a többséggel pedig nem. Ez a különleges, ébredő, hívogató érzés folyamatosan vissza-vissza tért, és nem hagyott nyugodni. Éreztem, hogy meg kell tennem, pedig minden racionális érv ellene szólt: hosszú szabadság, viszonylagos kényelmetlenség, óriási megerőltetés. Semmi sem indokolta, hogy harmincegynehány napon keresztül nomád körülmények között gyalogoljak egy idegen országban! Csak ez az egyetlen érzés, ami nem hagyott nyugtot, míg rá nem léptem az útra. A Camino hív. Pontosabban: a Camino egyeseket hív. És mi megyünk, előbb, vagy utóbb. Ott vagyunk az úton."